Az elmúlt egy évben számottevően nőtt a hazai cégek honlapellátottsága, és az egyéb web alapú megoldások is terjednek, intranetet már a nagyvállalatok kétötödénél találunk. Az online kommunikációs csatornák szerepe felértékelődött.

Az internet alapvetően megváltoztatta a mindennapi életben megvalósuló interakciókat, ideértve nemcsak az üzleti szereplők közötti, hanem a vállalaton belüli, az ügyfelekkel és a partnerekkel folytatott kapcsolattartást is. Az online kommunikációs csatornák szerepe felértékelődött, amit mi sem mutat jobban, mint hogy ma már sokak számára kényelmesebbnek vagy praktikusabbnak számít egy e-mail elküldése, mint a szóban vagy telefonon történő egyeztetés.

A legalább 10 fős cégek közül szinte mindenhol, de az 1-9 fős mikrovállalatok 84 százalékánál is bevett gyakorlatnak számít az elektronikus levelezés – áll a BellResearch elemzésében. A trend kiteljesedését jól érzékelteti, hogy nemritkán az ugyanabban a szobában dolgozó kollégák is e-mailek révén kommunikálnak egymással. Amennyire hozzákapcsolódik az internethasználathoz az elektronikus levelezés, annyira magától értetődő a honlapokon felkeresése is.

A honlapok segítséget nyújtanak a cégeknek abban, hogy publikus vagy éppen megfelelő beléptetési megoldások segítségével akár bizalmas adatokat is ilyen módon tegyenek közzé. Különösen fontos ez, ha figyelembe vesszük, hogy az internet-hozzáféréssel rendelkező cégek több mint fele az ügyfelekkel való kapcsolattartást, negyede eszköz- és szolgáltatásbeszerzéseit, 15 százaléka pedig értékesítését is legalább részben a világhálón keresztül bonyolítja.

Céges honlap

A honlapok egyre növekvő látogatottsága mellett a „kínálati oldal” is folyamatosan bővül: a BellResearch becslése szerint idén már mintegy 75 ezer darab, legalább 1 főt foglalkoztató cég rendelkezik saját honlappal, és a penetrációs mutató az egy évvel korábbihoz képest mintegy 10 százalékkal emelkedett. Tény, hogy ezen a téren továbbra is a közép- és nagyvállalatok járnak az élen (közülük négyből három cégnek van már weboldala), ugyanakkor az 50 fő alatti kategóriában is évről évre komoly erőfeszítésekről lehet beszámolni: a 2008-2009-es periódusban a mikrovállalatoknál 3 százalékkal 25 százalékra emelkedett a honlappenetráció, míg a kisvállalatoknál 5 százalékos bővülést követően a mutató értéke elérte a 61 százalékot.

Nemcsak a hatékony kommunikációban, hanem a munkafolyamatok és erőforrások racionalizálásában is fontos szerepet játszanak az intranet- és extranetmegoldások, amelyek alapvetően a cégek belső és külső információ- és adatkommunikációját hivatottak kezelni. Egy körültekintően kialakított intranetmegoldás például jelentősen megkönnyítheti a munkatársak életét, hiszen a céges hírek és aktualitások mellett lehetővé teheti az eszköznyilvántartások, vezetői kimutatások vagy éppen a belső képzések kezelését is. Bár jelenleg az egy főnél többet foglalkoztató cégek csupán 4 százaléka használ intranetet, a nagyobb méretszegmensekben sokkal pozitívabb a kép: a közép- [24 százalék] és nagyvállalatok [40 százalék] láthatóan jóval előrébb járnak ezen a téren – mutattak rá a BellResearch elemzői.

Az extranet és az integrált vállalatiportál-megoldások az intranethez képest ma még kisebb relevanciával bírnak: a cégek alig 1-1,5 százaléka használja ezeket [és ez az arány a nagyvállalati körben sem haladja meg a 11 százalékot egyik megoldás esetében sem]. A jövőt tekintve az informatikai kérdésekben illetékes vállalati döntéshozók fejlesztési célkitűzései között az első helyen a beszállítói rendelésfeladás, a partnercímtár és -telefonkönyv, valamint a munkafolyamatok ügyféloldali követési lehetősége és a vállalat egyéb információs rendszereivel való integráció szerepel – olvasható a Jelentésben.

– sg.hu –